Kell-e a sikerhez diploma, avagy az iskolázatlan zseni legendája

                                                    

Remek hely az iskola,/meg nem unnám én soha, állítja a lelkes gyermekvers. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy nem mindenki rajong a suliért, még a kimagaslóan jó képességű diákok közül sem. Így volt ez mindig: sok nagyszerű elme hagyta abba idő előtt a tanulmányait, hogy világraszóló felfedezéseket tegyen vagy létrehozzon valami olyasmit, ami megváltoztatja, jobbá és könnyebbé teszi az emberek életét. Az ő példájuk mit bizonyít? Vajon hogyan értelmezik ezeket az inspiráló történeteket a diplomaszerzéshez tűzön-vízen át ragaszkodók, és hogyan azok, akik szerint az életben való beválásnak semmi köze nincs a szervezett oktatáshoz — na meg persze a többség, a két véglet között?

Akiknek túl nehéz volt az iskolatáska

Felsorolni is nehéz lenne, mi mindent köszönhet Michael Faraday-nek az elektromosságtan és az emberiség. Sokan minden idők legnagyobb kísérleti fizikusának tartják, habár vannak, akik malíciózusan megjegyzik, hogy a matematikához azért jobban is érthetett volna. Kovácsmester fia volt, de gyenge fizikuma miatt szóba sem jöhetett, hogy továbbvigye az ipart, ezért könyvkötőnek állt. A legenda szerint az egyik általa készített könyvben felejtette a tudományos feljegyzéseit, így derült fény a tehetségére. Valószínűbb, hogy azért figyeltek fel rá, mert jegyzeteit megmutatta a kor híres kémikusának, Sir Humphrey Davynek, aki hamarosan titkárként, majd laboratóriumi asszisztensként — és alkalom adtán inasként — alkalmazta.

Vagyis Faraday csakugyan autodidaktaként került a tudományos életbe, de ez a hendikepje egy idő után már nem hátráltatta a karrierjét.

Úgy tűnik, a családi kovácsműhely isnpiráló hely az ifjú, érdeklődő elmék számára, mert Csonka Jánosnak, többféle motor megalkotójának és a karburátor egyik feltalálójának (a másik Bánki Donát) pályája is innen indult. Előbb szakmunkásként szerzett tapasztalatot különböző hazai és külföldi műhelyekben, majd éveken át egyetemi előadásokat hallgatott, a nélkül azonban, hogy beiratkozott volna a műszaki egyetemre. Mérnöki teljesítménye elismeréseként tiszteletbeli gépészmérnöki címet kapott a Mérnöki Kamarától.

iskolasprint
Csonka János saját készítésű gépkocsijával 

Nemrégiben egy netes videónak köszönhetően lett közismert az a felemelő történet, mely szerint az ifjú Edisont eltanácsolták a tanárai, de édesanyja kitartásának (és kegyes hazugságának) köszönhetően mégis sokra vitte. Inspiráló sztori, instant motivációként mindenképp megállja a helyét. Edison valóban igen rövid ideig koptatta az iskolapadot, tanárai nyíltan rossz véleménnyel voltak a képességeiről, érthető, hogy emiatt a kisfiúnak is elment a kedve a sulitól. Úgy is mondhatnánk, hogy kölcsönös megegyezéssel váltak el egymástól. Ezek után édesanyja tanította az otthonukban, ám a fiúnak hamar önálló ötletei támadtak a jövőjét illetően, kamaszként már pénzt keresett, közben pedig egyfolytában tervezett és kísérletezett. Később pedig valószínűleg megromlott hallása miatt nem folytatta a tanulást, mivel születésétől meglévő egészségügyi problémáját egy lázzal járó betegség, majd egy ütés okozta sérülés tovább súlyosbította. Felnőtt korára majdnem teljesen megsüketült. Csak a madarak éneke hiányzik, mondogatta állítólag.  

Kiugrottak még

Hogy ne csak az évszázadok távlatából tekintsünk csodálattal az iskolázatlan zsenikre, nézzünk párat a közelmúlt híres kiugrott diákjaiból.

Az informatika mai nagyágyúi jellemzően nem görcsöltek rá a diplomára. Mark Zuckerberg és Bill Gates esetében az ötlet és a lehetőség együttállása hamar megvalósult, érthető, hogy nem vacakoltak zéhákkal meg szigorlatokkal. Azóta viszont szívesen viccelődnek vele, hogy ha bedől a vállalkozásuk, visszaülnek az egyetem padjaiba. A halála óta ikonná vált különc zseni, Steve Jobs viszont egyszerűen ráunt a méregdrága magániskolára, pontosabban kizárólag az őt érdeklő órákat volt hajlandó látogatni.

Elon Musk, napjaink talán leginvenciózusabb feltalálója és tervezőmérnöke két egyetemi diplomát is szerzett, de az intézményes tudósképzés következő lépcsőfokán megtorpant: csupán 2 napja volt PhD-hallgató a Stanfordon, mikor úgy döntött, mégis inkább vállalkozásainak szenteli az idejét. Azóta számos futurisztikus tervét váltotta valóra itt, a Földön, s ha hihetünk neki, a Mars kolonizációjára sem kell már sokat várni.

iskolasprint
Elon Musk, 2013-as TED-előadása közben

Lehettem volna oktató…

A szabadlelkű diák—begyepesedett iskola reláció agyonidézett magyar példája József Attila és Horger Antal konfliktusa.

A 20. század nagy költőjét valószínűleg már életében sem értette mindenki. Nem kevés polémiája akadt író és szerkesztő kortársaival (ebben azért szerepet játszhatott makacs természete is). Tragédiába forduló rövid életének legádázabb alakja mégis a szegedi egyetem nyelvészprofesszora, aki Tiszta szívvel című verséért (a Nincsen apám, se anyám,/se istenem, se hazám kezdetű költeményről van szó) két tanú jelenlétében eltanácsolta a tanári pályától.  A költőt az eset után nem rúgták ki az egyetemről, Horger részéről ez inkább szóbeli fenyegetés volt, nincs rá bizonyíték, hogy bármilyen jogi lépést tett volna az ügyben. Érthető viszont, ha József Attila emberi méltóságában és költői önérzetében sértve érezte magát (ezt bizonyítja, hogy a professzor alakját két írásában is megidézte), s nem is kívánt a későbbiekben szegedi oklevéllel középiskolás fokon taní/-tani.

Ha ragaszkodni szeretnénk az iskolai fogalmazások lekerekített szerkezetéhez, illene összefoglalással vagy tanulsággal zárni a posztot. Csak hát ezek a történetek egyediségükkel éppen hogy ellenállnak az általánosításnak: ami talán mégis leszűrhető belőlük, hogy a diploma nem kizárólagos feltétele a sikernek, s ha nem szeretnénk hosszan élvezni a diákstátusz sok-sok előnyét, mert sürgősen önmegvalósításra, világhírre és gazdagságra vágyunk, akkor nem árt zseninek vagy legalább kimagaslóan tehetségesnek lenni.

Az is hozzátartozik a történethez, hogy a diploma nélküli tudósok, hírességek teljesítményüknek köszönhetően általában utólag bevonódnak a rendszerbe, kanonizálódnak mint díszdoktorok, tudományos társaságok, akadémiák tagjai. Ez történt például Faraday-jel, Zuckerberggel és Bonoval is. Ennek fényében pedig — az Igazából szerelem öreg rockere után szabadon — azt a tanácsod adnánk: ne teperjetek a diplomáért, gyerekek -- legyetek korszakalkotó egyéniségek, és megkapjátok ajándékba.

0 Tovább

Magyar írók esetei a kétkezi munkával

Gyűrött vászoningben görnyed a félig teleírt papíros fölé, szájában cigaretta, esetleg pipa, karikás szemekkel, gondterhelt arckifejezéssel mered a kéziratára. Vagy: veszettül csépeli az írógépet, asztalán whiskys poharak. Vagy: divatos Ikea-párnácskán nyugvó laptopján futtatja ujjait, miközben ezüstszürke macskája figyeli az ablakpárkányról. Általában ügyesen beállított fotók nyomán alakul ki bennünk valamifajta elképzelés, milyen is a tipikus író. Hogy mit csinál, azt meg úgyis tudjuk: természetesen, egyfolytában ír. Éjt nappallá téve. Legfeljebb szerkeszt, fordít, esetleg korrektúráz.

Vagy veri a vasat. Könyvet köt. Hajórakományt pakol. Biciklialkatrészt eszkábál.

Íme, a szellem emberei, akik nem rettentek meg a fizikai munkától. Némelyikük jobb híján, s volt, aki kényszerből lett melós hosszabb-rövidebb időre. De olyan is akadt, akit egyszerűen elbűvölt az izzó vas látványa.

Kassák Lajos, a vasmunkás

A magyar avantgárd legismertebb képviselője, író, költő, szerkesztő-lapalapító, aktivista és képzőművész — ez mind egy személyben Kassák Lajos, a 20. századi magyar művészet különc zsenije. Autodidakta, hisz nagyon hamar ráunt az iskolára. A gimnázium másodévében több tárgyból is megbukott, s bár pótvizsgázhatott volna, nem állt szándékában folytatni a tanulást. Hiába reménykedtek a szülei, hogy jó eszű gyerekükből pap vagy legalábbis diplomás ember lesz, az önfejű kiskamasz lakatosinasnak állt. Az se szegte kedvét, hogy a fizikai megpróbáltatások mellett társai gúnyolódását és gonoszkodását is el kellett viselnie. S hogy a fizikai munkához való vonzódása nem csak valami hirtelen jött, naiv fellángolás volt, azt későbbi visszaemlékezési is bizonyítják: „…a vas és a tűz után vágyakoztam, nagyszerű elképzeléseim… voltak arról az intenzív és erőszakos munkafolyamatról, ahogyan, mondjuk, egy kovácslegény tűzbe teszi a vasrudat, aztán fehérizzón rácsapja az üllőre, és kemény ütlegeléssel lámpavasat, kocsitengelyt vagy szép S-alakzatot formál belőle…” (Anyám címére).  Önéletrajzi regényében pedig így emlékszik vissza a kamaszkori motivációra, amely a fizikai munkához vezette: „Ha egyáltalában erotikus, tiszta szerelemmel szeretni lehet a tüzet, a zajt és a cselekvő emberi erőt, akkor én most szent, fanatikus rajongója voltam e hármas istenségnek” (Egy ember élete).

irodalom 20. század munkasprint

Később győri és angyalföldi gyárakban dolgozott vasmunkásként, sztrájkokban és munkástüntetésekben vett részt, emiatt elbocsájtották. A kétkezi munkások világától viszont azután sem szakadt el, hogy végleg elkötelezte magát az irodalom mellett: a társadalmi valóság feltárását és alakítását fontos feladatának tartotta íróként és lapszerkesztőként is, széleskörű aktivista programjának pedig ez jelentette a sarkpontját.

Illyés Gyula, a könyvkötő

A 20. század elejének kulturális-művészeti epicentruma, a mindig megújuló, nyüzsgő Párizs mágnesként vonzotta az európai fiatal művészeket, köztük a magyarokat is. Már Ady lelkében is kis rőzse-dalokat gyújtott a lenyűgöző város. Az ifjú Kassák néhány évvel később, kalandos vándorlásai során jutott el Párizsba, s úti élményeit nagy ívű szabadversben örökítette meg. Illyés Gyula viszont politikai okokból — munkásmozgalmi tevékenységének várható megtorlása miatt — hagyta el a hazáját. Úgy tervezte, nyugati utazásainak csupán az egyik állomása lesz a francia főváros. Végül 5 évig maradt Párizsban.

Több mint 4 hónapba telt, míg odaért, közben alkalmi munkákból tartotta fenn magát, s teremtette elő az továbbutazás költségeit. Párizsban aztán az első időkben magyar emigránsoknak adott francia nyelvórákat szállásért cserében, s amellett rakodómunkásként dolgozott a kikötőben. A helyi magyar munkásmozgalom kultúrfelelőseként dalszövegeket és színdarabokat írt a műkedvelő csoportoknak. Elkötelezettsége azonban bajba is sodorta, az egyik önképzőköri tag ugyanis feljelentette, mondván klerikális kifejezésekkel bomlasztja az ideológiai egységet, mikor a próbákon olyasmiket mond elégedetlensége kifejezésére, hogy  „a fájdalmas hétszentségét” és „boldogságos Szűz Mária”.

 Közben egyetemi előadásokat látogatott, tökéletesítette nyelvtudását, fordított, írt és megismerkedett a kor legjelentősebb francia avantgárd művészeivel: Louis Aragonnal, Paul Éluarddal, Tristan Tzaraval, André Bretonnal és Jean Cocteauval. Időközben pedig állandó munkát kapott egy könyvkötő műhelyben, ahol kitanulta a szakma csínját-bínját.

irodalom 20. század munkasprint

Párizsi évei alatt egyszerre volt tanár, költő és munkás. Kivételes munkabírással rendelkezett, ahogy egykori lakótársa később elmesélte, akár napi 12—15 órát is képes volt dolgozni. 1926-ban lett vége ennek az intenzív, élményekben gazdag párizsi életnek, amikor az író úgy döntött, hazatér Magyarországra. Emlékeit a Hunok Párisban című memoárjában vetette papírra.

Hamvas Béla, raktáros

A kultuszteremtő író és bölcselő fordulatokkal teli élete során sok mindent megélt. Többször megjárta a frontot, kitanulta a cukrászmesterséget, szerkesztett, írt és itthon szinte példátlan intenzitással kutatta a keleti filozófiákat és irodalmat. Egy bombatalálat megsemmisítette a kéziratait és személyes vagyontárgyait, s amikor végre úgy tűnt, egyenesbe ért — megnősült, volt munkája —, polémiája Lukács Györggyel megpecsételte a további sorsát. Elveszti állását és nem publikálhat. Hiába váltja a ki a földműves igazolványt, a gyanakvó hatalom utánanyúl, s kénytelen állást vállalni. Így lesz belőle raktáros és gondnok az Erőmű Beruházási Vállalat vidéki építkezésein. Szabadidejében — meg a munkaidő üres perceiben — olvas, fordít, jegyzeteket készít, szanszkritul és héberül tanul. Ha rajtakapják, jön a megrovás, képességeit viszont nem vonják kétségbe, és az adott körülmények között lehetséges módokon hasznosítják is: ő készíti fel főnökét az érettségire és a munkahelyi ünnepségeken klasszikus zongoradarabokat játszik nagy sikerrel.

irodalom 20. század munkasprint

Pár év múlva megpróbál visszatérni a fővárosba, könyvtári munkára pályázik, eleinte hiába,  később viszont meggondolja magát, s marad inkább raktáros, egészen a nyugdíjazásig. Mikor végre visszatérhet otthonába, már betegségek gyötrik, élete utolsó éveiben kis gyümölcsösét gondozza és folytatja az írást, amit a legalkalmatlanabb körülmények közt sem hagyott félbe.

Tersánszky Józsi Jenő, a feltaláló

Ma talán kevesebben olvassák Tersánszky népszerű műveit (pl. a Kakuk Marcit), mint a maga korában s a 20. század második felében. Lassacskán az is feledésbe merül, hogy az író élete legalább olyan színes és kalandos volt, mint bohém hőseié. Az irodalom határain kívül, zenészként és kabarészerzőként is sikereket aratott, ráadásul maga készítette előadásai díszleteit. Tele volt tervekkel, mindig törte a fejét valamin, de nem kizárólag jól formált szövegeken, mint írótársai zöme. Ha 100 évvel később születik, sikeres dizájner vagy fejlesztő mérnök lehetett volna. Bár az is elképzelhető, hogy találmányait a 21. század ugyanúgy értetlenkedve fogadná, mint a saját kora.

Nem tartotta magát zseniális zenésznek, de jól és szívesen játszott, s a zenéléshez saját hangszert alkotott, az ún. avar sípot. Habár az inspirációt a múltból merítette, régészeti adatok híján mégis leginkább a képzeletére támaszkodhatott. Tervezett ezen kívül egy összehajtható csónakot is, de a legígéretesebbnek technikai újítását tartotta: egy merőben új és egyedi elgondolás alapján készült bicikliféket. Az inspirációt saját balesete nyújtotta, amikor a hirtelen fékezés következtében lerepült a kerékpárjáról. A történtek miatt a nem megfelelően funkcionáló fékrendszert hibáztatta. Némi töprengés és kísérletezés árán épített egy új, egyszerű szerkezetet, amely a saját használat során nagyszerűen bevált. A lelkes feltaláló felajánlotta újítását egy vállalatnak, majd szabadalmaztatni próbálta, de sehol nem járt sikerrel. Voltak ugyan, akik láttak fantáziát a sorozatgyártásban, de ezek a támogatók valójában semmit se tehettek az ügy érdekében. A legnagyobb kudarc akkor érte az amatőr feltalálót, mikor egy lelkes, ismeretlen kerékpárost nem volt képes meggyőzni találmánya hasznossága felől. Keserű következtetéseket vont le az emberi természetre vonatkozóan, tapasztalatait pedig megírta  Egy biciklifék története című kötetében.

irodalom 20. század munkasprint

Illyés Gyula, Tersánszky kortársa és barátja, verssel köszöntötte a sziporkázó elméjű, sokoldalú művészt:

Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester!
Építsd hordozható csónakjaidat,
törd fejed ős-sípon, új bicikli-féken,
- szépítsd, javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet, te, teljes ember!

(Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz - A jubiláló Tersánszkynak)

2 Tovább

Nők a ringben

A női ökölvívás megítélése máig megosztja a közvéleményt. Sokak szerint ez a küzdősport túl durva, veszélyes és erőszakos ahhoz, hogy a gyengébbik is nem űzze. Vannak, akik a nők részvételi szándékát modernkori divathóbortnak, afféle feminista bizonyítási kényszernek tartják. Elég azonban pár pillantást vetnünk az ökölvívás történetére, hogy lássuk, a nők jelenléte ebben a sportágban egyáltalán nem újkeletű.

Felvették a kesztyűt

Elizabeth Wilkinson, az első ismert női bokszoló 1722-ben nyilvánosan, újsághirdetés útján hívta ki ellenfelét, Hannah Heyfiledet. Wilkinson amúgy férfiak ellen is kiállt, szintén bokszoló férjével pedig párban is vállaltak meccseket. Az öklözés akkoriban meglehetősen szabad stílusban zajlott, puszta kézzel estek egymásnak az ellenfelek, megengedett volt a rúgás, a térdelés és a birkózás. A karmolások és tépések elkerülése végett egy-egy pénzérmét tartottak a markukban a versenyzők (ráadásul így nagyobb erővel üthettek). Wilkinson teljes testfelületet borító öltözékben bokszolt, ezzel is hangsúlyozva sportolói mivoltát (a férfiakat szórakozató női csetepatékon a résztvevők általában toplessben verekedtek). S habár elismert és népszerű személyiség volt a maga korában, ez önmagában kevésnek bizonyult: a női ökölvívás megítélése továbbra is ellentmondásos maradt Angliában. A megcsontosodott erkölcsű viktoriánus kor pedig nem véletlenül hagyta figyelmen kívül a sikeres előzményeket: végleg le akart számolni a női boksszal és tiltó rendeletet hozott ellene.

Ez alatt Amerikában egyre népszerűbbé vált az ökölvívás a nők körében. Az1867-ben bevezetett új szabályozások nagy előrelépést jelentettek a sportág történetében: kötelezővé tették a kesztyű használatát a mérkőzéseken, meghatározták a szorító méretét, a menetek és a pihenők hosszát, megtiltották a fogást és a birkózást. Az első hivatalos női mérkőzés 1876-ban zajlott le a New York-i Hills Theaterben Nell Saunders és Rose Harland között. Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a díj egy ezüst vajtartó volt.

Az újkori olimpiai játékokon 1904-ben debütált az ökölvívás, kétnemű sportágként. Akkor talán még kevesen sejtették, hogy az első szereplés után több mint 100 évnek kell eltelnie, míg a nők ismét bokszolhatnak az ötkarikás játékokon.

pofon
 olympic.org

Nem dobták be a törölközőt

A 20. század első évtizedeiben a tehetősebb amerikai családok szívesen küldték bokszedzésre lányaikat. Elsősorban nem sportkarrierben reménykedtek, inkább önvédelmi és egészség-megőrzési céllal járatták gyermekeiket a bostoni sportklubokba. Az 1930-40-es évekre aztán a sportág imázsa megkopott. A korabeli fotókon a bokszolást imitáló nők lenge ruhában, nemegyszer magas sarkúban, lágy fények közt és erotikusnak szánt beállításokban tűnnek fel.

pofon
Blogspot Vintage Everyday

Az 1920-ban megalakuló FIBA (Federation International Boxing Amateur), az első nemzetközi ökölvívó szövetség nem ismerte el a nők részvételét a sportágban. Kizárólag férfi sportolók felkészítésével és versenyeztetésével foglalkozott az 1925-ben létrejött Magyar Ökölvívó Szövetség is.

Ennek ellenére az amatőr női öklözők egyre nagyobb publicitást kaptak, főleg az USA-ban. A minden sztereotípiát felülíró Barbara Buttrick (autodidaktaként tanult meg bokszolni, magassága a 160 cm-t sem érte el és férfiak ellen is ringbe szállt) 1954-es mérkőzését a nemzeti televízió is közvetítette, első alkalommal a sportág történetében. Azokban a tagállamokban, ahol a nők nem léphettek szorítóba, számos sportoló pert indított az engedély megszerzéséért. Az első peres úton szerzett engedélyt 1975-ben állították ki Nevadában, tulajdonosa Caroline Svedsen volt. Az ő példája nyomán egyre többen fordultak a bírósághoz, s a kor legnagyobb női bunyósai sorra kapták meg a lehetőséget, hogy legálisan léphessenek a szorítóba. Mérföldkőnek számított Eva Shain esete, ő volt az első női bíró, aki férfi ökölvívó bajnokságon pontozhatott, ráadásául épp a bokszlegenda, Muhammad Ali és Earnie Shavers címmérkőzésén.

pofon
Barbara Buttrick (Getty Images)

Per vezetett el ahhoz is, hogy női szakág nyíljon az USA Boksz Szövetségben. A bíróságon győzedelmeskedő Dallas Malloy vívhatta meg az első amatőr mérkőzést 1993-ban (meg is nyerte).

1977-ben feloldották az évszázados tilalmat Angliában.

Az AIBA (Amateur International Boxing Association) 1994-ben kétneműnek nyilvánította az ökölvívást. Női albizottságot hoztak létre és megalkották a női ökölvívás szabályrendszerét. Nemzeti, majd nemzetközi bajnokságokat rendeztek és az első világversenyre sem kellett sokat várni. Az olimpiai programba való felvétel viszont nem volt zökkenőmentes, végül a 2012-es londoni ötkarikás játékokon — 108 év kihagyás után — a női ökölvívók ismét a ringbe léphettek (igaz, csak 3 súlycsoportban).

Mellbevágó problémák

A férfi és női ökölvívókra vonatkozó nemzetközi szabályok szinte teljesen azonosak, a nők a testi épségének védelme mégis komoly viták tárgya volt még a közelmúltban is. A Brit Orvosi Szövetség például kritikát fogalmazott meg a NOB azon döntésével kapcsolatban, hogy a női ökölvívás olimpiai versenyszám lett. Dr. Mike Loosmore, a brit ökölvívó csapat orvosa viszont The Guardian internetes oldalán kifejtette, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ökölvívás nem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot a nőkre, mint a férfiakra. A többi sportághoz mérten sem nevezhető különösen veszélyesnek, hiszen például a téli sportoknál is elég nagy a koponyasérülés esélye. Amellett jelentős különbség van a profi és amatőr boksz között, az utóbbi biztonságosabbnak tekinthető.

De az új idők újabb problémákat is felvetnek. Emlékezetes eset a közelmúltból az angol Sarah Blewdené. A korábban modellként dolgozó 25 éves nő bokszolói álmai mellnagyobbítása miatt hiúsultak meg. Az ABA (Amateur Boxing Association) angliai szervezete ugyanis a nemzetközi szabályokra hivatkozva 2009-ben eltiltotta a versenysporttól. Tony Atwood, a Boksz Szövetség elnöke a Daily Mirrornak elmondta, balesetveszélyesek a mellimplantátumok, ezért sem az amatőr, sem a profi ökölvívásban nem versenyezhet az a sportoló, akinek a testébe ilyet ültettek be. Blewden az implantátumok biztonságossága mellett érvelt, kevés sikerrel. „… ha mégis megsérülök, az én dolgom” — nyilatkozta a felháborodott a sportoló, aki kész lett volna mellvédőt használni a meccseken, ám a Szövetség hajthatatlan maradt.

Hazai szorítókban

A MÖSZ 1996-ban engedélyezte a nők versenyzését (Balázs Éva volt az első igazolt versenyző). Hamarosan megrendezték az első női országos bajnokságot. A nemzetközi sikerek sem maradtak el, 2001-ben Pruzsinszky Ivett világbajnok lett, a következő évben pedig Kovács Mária is győzni tudott a súlycsoportjában. A 2012-es és a 2016-os olimpiára viszont a magyar női ökölvívók nem szereztek kvalifikációt.

A profi női ökölvívás iránti érdeklődés az ezredforduló környékén szemlátomást megnőtt hazánkban. Az elmúlt évtized két legismertebb profi női versenyzőjének — Miló Viktóriának és Csábi Bettinának — a meccseit milliós nézettség mellett közvetítették a kereskedelmi csatornák.

pofon
A Miló-Csábi összecsapás (monokli.com)

Habár azt hihetnénk, női öklözők előtt végre szabad a pálya, helyzetük továbbra sem olyan egyértelmű, mint férfi szaktársaiké. Szinte nincs olyan interjú, amely ne feszegetné, mit szólnak a velük kapcsolatos sztereotípiákhoz. A ringben magabiztosan küzdő női versenyzők a média kereszttüzében védekező pozícióba kényszerülnek: kénytelenek érvelni a pályaválasztásuk mellett, ki kell fejteniük, hogyan viszonyulnak saját nőiségükhöz. Úgy tűnik, a boksz férfias világában a nők által elért eredmények még ma sem beszélnek önmagukért.

1 Tovább

Divatszók és nyelvi trendek

A legismertebb keresőprogram találati listájából kiderül, hogy bizony nem divat már a torkos csütörtök, a hernyó (nem a szőrös lárva, hanem a szintetikus drog), a válltömés, a házasság, a jó modor és számtalan egyéb dolog, ami egykor (talán nem is túl régen) divatosnak számított.

A divat egyik fő tulajdonsága, hogy változékony. Ami ma még divatos (trendi, menő), holnap talán ósdinak, elavultnak (gáznak, sőt vércikinek) számít. Nem csak a szélsebesen változó öltözködési divatra igaz ez, hanem szinte mindenre a világon: használati tárgyakra és zenei stílusokra, médiaműfajokra, ételreceptekre és kézműves technikákra; a sor vég nélkül folytatható.

A nyelv is szüntelenül változik. Új szavak tűnnek fel benne: belső keletkezésűek és más nyelvekből származó átvételek egyaránt. Bizonyos szavak, kifejezések viszont elavulnak, lassacskán kikopnak a használatból (Ön mikor mondta utoljára, hogy mángorló?). A világ alakulására a rétegnyelvek és a szleng gyorsabban reagál, míg a köznyelv és az irodalmi nyelv lassabban változik. Mi, nyelvhasználók pedig akarva akaratlan megszokjuk, alkalmazzuk, terjesztjük az újdonságokat. Vagy épp elutasítjuk azokat. Van, hogy felháborodunk egy-egy új kifejezés, szokatlan nyelvi fordulat hallatán és szép magyar nyelvünk tisztaságáért, jövőjéért kezdünk aggódni. Vajon kit vagy mit utasítunk el ilyenkor: egy szót, egy fogalmat, a világ változásának irányát vagy azokat a személyeket, akiket egyéni nyelvhasználatuk (és az ebből levezetett morális ítéletünk) ellenszenvessé tesz számunkra?

A nyelvi változások a szókészlet terén a legszembetűnőbbek. Nap mint nap találkozhatunk addig nem hallott szavakkal, kifejezésekkel, ezek egy része idővel elterjed, divatossá válik. Természetesen, nem mindenki használja a neologizmusokat, de mivel a csapból is ezek folynak, elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülünk velük.

Terjedő jelenség a tegezés — egyúttal ez az egyik legtöbbet kritizált divatvonulat. Különösen az idősebbek szokták rossz néven venni, ha évtizedekkel fiatalabb ismeretlenek kérdezés nélkül letegezik őket. Legutóbb a Nők Lapja sztárújságírója szentelt teljes oldalas jegyzetet a témának. Mint írja, bosszantja Tegezőföld terjeszkedése, mivel a hivatalos stílushoz a magázást tartja megfelelő nyelvi formának. Ezzel szemben a hirdetések, plakátok szinte kivétel nélkül tegezve szólítják meg a fogyasztót, sőt újabban a netes bankügyintézés információs felületén sem kapja meg a kellő tiszteletet az ügyfél. Ráadásul a magázást is lehet rosszul csinálni: a tetszik kérni típusú formulákat például nem szívleli a szerző.

A rövidek és a durvák

Van, aki nem csupán a tegeződés általi túlzott bizalmaskodást veszi rossz néven, de azt is, hogy manapság sokan lerövidítik a szavakat. Az agyonszidott ubi és pari  afféle nyelvi cukiságok, az édibédi stílus példái. A megszokottabbá vált nasin vagy csokin viszont már kevesebben háborodnak fel.

A divatos rövidítések egy része elsősorban írott formában terjed. A sms és a chat átalakította a hagyományos üzenetkultúrát, mivel itt a kommunikáció gyorsasága, hatékonysága az elsődleges, amellett figyelembe kell venni a megszabott terjedelmet is. A rövidítések (vok = vagyok, pill = pillanat, thx = thanks (kösz), n. m. = nincs mit) és a hangulatjelek leegyszerűsítik az interakciót. Már a 2010-ben kiadott Retorikai lexikonban is helyet kapott az sms-retorika címszó, azóta pedig számos tanulmány vizsgálta, mik a sajátosságai ennek a közlésformának, illetve hogyan hat a szóbeli kommunikációra és a helyesírásra. Vannak, akik attól tartanak, hogy a gazdaságos szóhasználatra törekvő sms-nyelv terjedése a fiatalok szókincsének szegényedéséhez vezet, helyesírásukra nézve pedig egyenesen tragikus következményekkel jár. Ugyanakkor a legpesszimistább kritikusok is elismerik, hogy az sms és a chat kiváló terep a játékos és kreatív szövegalkotáshoz. Varró Dániel sms-versei a forma művészi felhasználásnak immár klasszikus példái:

hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter
(sms #6, Szívdesszert)

És ha már bakker, beszéljünk a durva szavak állítólagos terjedéséről és a káromkodásokról. Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy főként a fiatalok nyelvhasználata egyre igénytelenebb, durvább, megbotránkoztatóbb. Pedig a nyelvünk nem dúskál a durva szavakban, A magyar nyelv értelmező szótárának 59 000 címszava közül kevesebb mint 100 kapott ilyen minősítő jegyet (ebből két szó tévesen; külön érdekes, hogy durvának számít a trampli és a kivénül is). Aki előszeretettel használ durva szavakat, az talán káromkodik is, és közben akár a túlvilági hatalmakat is szóba hozza. Lehet, hogy nem sejti,  de ezzel nem csupán az indulatát fejezi ki, hanem szimbolikus bálványtörést is véghezvisz: megbünteti az isteneket, amiért nem segítették hozzá a kitűzött cél eléréséhez. Tehát egyfajta atavisztikus beidegződés jut felszínre ilyenkor. Persze, előfordul, hogy csak úgy l’art pour l’art káromkodik valaki vagy megszokásból használ durva szavakat. Nemrég elhunyt jeles nyelvészünk, Benkő Loránd szerint „A durva szók használata … már nem heves érzelmek, erős felindulás nyelvi lecsapódása (legalábbis elsősorban nem az). Sokkal inkább egy magatartási forma, a modernség, korszerűség tartozékának vélt megnyilatkozási eszköz..." Mielőtt afféle töltelékszóként használnánk a bakkert vagy a basszust, esetleg káromkodnánk egy ízeset (bármiféle okból vagy indíttatásból), jusson eszünkbe, hogy ezt azért tehetjük meg komolyabb következmények nélkül, mert a sors kegyeltjeiként a 21. században élünk. Még a 18. század végén is halállal büntethették ugyanis a káromkodókat. Debreczenyi Jánosnét 1792-ben amiatt ítélték fővesztésre, mert „szidta férjének a Krisztusát  s azonkívül sok teremtettet is mondott, kutya-attával, kutya-teremtettével is szüntelen káromkodott.”

Idegen szavak, nyelvi celebek meg a zsírszegény szleng

Ha népszerűségi versenyt rendeznénk a nyelvi divatjelenségek és újdonságok számára, az idegen szavak valószínűleg a sereghajtók közt végeznének. Pedig idegen szavakat mindenki használ, az is, aki utálja őket. Nem csupán amiatt, mert a magyar szókészlet egy jelentős része eleve átvétel, még ha már nem érzékeljük is ezeknek a szavaknak az idegenségét (ezeket nevezzük jövevényszavaknak), hanem az új fogalmak globális terjedésének tempója miatt. Amikor eljut hozzánk egy új fogalom, általában az eredeti megnevezését használjuk, hiszen még nincs rá magyar szavunk. A 2000-es évektől az informatikával kapcsolatos idegen kifejezések tömegesen jelentek meg a nyelvünkben. Nem is olyan régen még kevesen hitték, hogy a home page megnevezést felváltja majd a honlap, a helpet a súgó, viszont mindeddig hiába próbálták magyar megfelelővel helyettesíteni a chatet vagy az e-mailt (utóbbival kapcsolatban a villanypostát, drótpostát javasolták a nyelvészek). Egyaránt mondunk komputert és számítógépet és a klaviatúra is használatban maradt a billentyűzet mellett.

Elsősorban a kereskedelemben előforduló újabb szokás, hogy az eladó személyes névmást használ tárgyak megnevezésére. Ő egyedi darab. Ő lesz az, akit keres. Ő a legújabb modellünk. Ellen tudunk állni a megszemélyesített csodaárunak? Vagy épp a személyes névmás szokatlan használata — és  a mögöttes manipulációs szándék — miatt fordulunk ki az üzletből?

Ha egy termékre élőlényként utalnak, akkor az biztosan félelmetesen jó vagy borzasztóan jó. Újabban gyakran előfordul ugyanis, hogy negatív érzelmi töltetű szavakat használunk, hogy kifejezzük valaminek az intenzitását. Ha trendkövetően akarunk hangot adni az elragadtatásunknak, olyan új szavak is a rendelkezésünkre állnak, mint a király, zsír, cool, fullos, tutkeráj, sirály, atom, illetve ezek összetételei (zsírkirály) stb. Igaz, hogy a felsorolt, szlengből vett jelzők eléggé tünékenyek. Pár éve még szinte minden, ami nagyon jónak számított, király és/vagy zsír volt (természetesen, elsősorban a szlenget használók körében), mára azonban mintha veszítettek volna népszerűségükből ezek az új szavak. Talán már ki is mentek a divatból.

Ám ha van új lexémánk, ami megérdemli a Napjaink nyelvi celebje címet, az a kimaxol ige. Lépten-nyomon olvashatjuk, hogy X. Y. kimaxol valamit vagy felszólítanak bennünket, hogy legyünk mi magunk a kimaxolás véghezvivői. A kifejezés először 2003-ban bukkant fel egy fórumbejegyzésben, azóta pedig szédületes karriert futott be. Nem tudni, lesz-e ilyen szerencséje a beleáll igének, mindenesetre a sajtó nyelvét már meghódította (pl.: „Mert amikor helyzet van, akkor abba beleállunk, akkor is, ha eredetileg egészen másképp terveztük.”, Éva Magazin, 2017. március). Az új alkotású igekötő+ige összetételek egyébként is divatosak, a fiatalok nyelvhasználatában kiváltképp nagy változatosságban fordulnak elő. Pár éve még sokan a bevállal igén hüledeztek, de van már beájul, benéz (téved, hibát követ el jelentésben), bealszik, befigyel, beújít igénk is, hogy csak a be- előtagúakat közül említsünk néhányat. Az irodalomban is számos példa akad új igekötős szavak létrehozására, Kassák Lajos például a jelentéssűrítés és a tömörítés eszközeiként alkotta meg verseiben az olyan egyéni leleményeket, mint a fölfáj, a lekönnyezett vagy az ámult rá. Mielőtt tehát csípőből elutasítanánk az új alakokat, gondoljuk át, hogyan módosítják az igekötők az igéjük jelentését. Elképzelhető, hogy elnézőbbek leszünk ezekkel a furcsának tűnő újdonságokkal.

Végső soron pedig úgyis rajtunk, nyelvhasználókon múlik, hogy melyik divatszó bizonyul maradandónak, gyökeresedik meg a nyelvünkben és melyik merül végleg feledésbe.

Mennyire ismeri a divatszókat? Töltse ki ezt a rövid tesztet, és kiderül.

13 Tovább

9+1 film, ahol a zene mindent visz

Furának tűnhet, de olykor egy-egy mozifilmből leginkább a zenéje bizonyul maradandónak. A sztori idővel feledésbe merül, a szereplők neve elhomályosul vagy felcserélődik az emlékeinkben, de a dallam ott duruzsol a fülünkben évtizedek múltán is.

Lássunk néhány filmzenét, amelyet már a legelső taktusokból bárki felismer, még ha nem is tudja egyből hozzá társítani a megfelelő képkockákat.

  1. Whitney Houston: I will always love you

A tragikus sorsú énekesnő legnagyobb slágere máig a szerelmesek himnusza és a fürdőszobai dalnokok kedvelt áriája (lásd Adam Sandler szólóját a Golyóállóban). A középszerű Több mint testőrt viszont Kevin Costner sármja sem mentette meg a megérdemelt feledéstől.

   2. Sam Smith: Writing's on the Wall

Míg az önmagában is remek Skyfall sikeréhez Adele csak hozzátett, a Spectre-ben Sam Smith hangja a legösszetettebb elem. Bár Daniel Craig most is jól tolta, a sztori elmaradt az új szériában megszokott 007-színvonaltól. De a betétdal legalább hozott egy Oscart a filmnek.

  1. Madonna: Don’t cry for me, Argentina

Szem nem marad szárazon, szív nem marad hasadatlan Evita búcsúja hallatán. Persze, a film is becsületes mestermunka, a budapesti helyszínek meg különösen kedvesek a magyar néző szemének, mégis Andrew Lloyd Webber érzelmes zenéje teszi igazán emlékezetessé a mozit. Meg persze Madonna, akinek akkor is erőteljes a filmes jelenléte, ha éppen nem játszik túl jól.

  1. Survivor: Eye of the Tiger

Elnézést kérek a Rocky-rajongóktól, bizonyára önmagában is nagyhatású a széria, de számomra itt a zene visz mindent. Olyan dinamikus, energikus és ösztönző, hogy a 4-es metró építésénél is érdemes lett volna bevetni.

  1. Justin Timberlake: Can’t stop the feeling

Habár a Trollok című animációs filmhez készült, Timberlake funky-disco slágere önálló életét él az első perctől. Nehezen tudom elképzelni, hogy van ember a földön, akinek ne támadna kedve egy jót riszálni erre a pörgős számra, amelynek videoklipjei is jókedvre derítenek.

  1. Irene Cara: What a feeling

     Michael Sembello: Maniac

Két ilyen remek zene egy filmben szinte pazarlás, Cara-é vitte is az Oscart. Ami a korai Rocky a férfiaknak, minden bizonnyal az a nőknek a Flashdance. Színtiszta 80-as évek életérzés (vattafíling): rakoncátlan lobonc, tornadressz, kitartás, küzdelem s végül — legalábbis a filmeken — a megérdemelt siker.

7. Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka

A kalózos széria első része eredeti módon frissítette fel a klasszikus kalandfilm hagyományait, s adott mellé egy olyan lendületes zenét, amely egyszerre robosztusan buzdító és szellemesen játékos. Lehet, hogy a sztori a folytatások során lassacskán elfáradt és modorossá vált, de ez a dallam még sokáig ott fog lüktetni minden renitens kalandorlélek fülében.

8. Ellie Goulding: Love me like you do

Ha egyik-másik eddig említett filmnél el is bizonytalanodtam, hogy tényleg jobb-e a zene, mint maga a mozi, ezúttal nincs ilyen dilemmám. Mindegy hány árnyalata van az alkotók szerint, számomra ez a szürke az unalom színe. Az egyetlen dolog, ami színt visz az érzelmes lektűr kopott sémái közé, Ellie Goulding éteri hangja.

9. Ed Sheeran: Photograph

 A Mielőtt megismertelek is közhelyekből öszefércelt regényadaptáció, de legalább az olcsó erotikától megkíméli a nézőt. Némi kárpótlást nyújt az elvesztegetett időnkért Ed Sheeran szívhez szóló zenéje, de hát azt a film nélkül is élvezhetjük. Sőt, úgy élvezhetjük csak igazán.

+1 Nem mozi, hanem tévéfilmsorozat és ráadásul magyar: a Patika slágerei (Dés László, Kaszás Attila, Somló Tamás, Koltai Róbert)

A mai harmincon túliak közül ki ne emlékezne a 90-es évek népszerű magyar tévésorozatának betétdalaira? Somló Tamás borongósan lírai vallomására (A hajad mostanában másként hordod már, de nekem ugyanúgy szép vagy, ugyanaz a lány…)? Ha ezzel nem sikerült visszahódítani a  régi kedvest, akkor ott felesleges volt tovább reménykedni. De maradandó a Gatyadal, a Vigyázz rám, lényegében a sorozat összes nótája. Nem csoda, hogy a számokat tartalmazó album a MAHASZ eladási listáját is vezette.

 A fenti felsorolás persze szubjektív és önkényes. A kekec mozirajongó akkor a legboldogabb, ha a film és a zene összhangja teszi teljessé az élményt, ami szerencsére elég gyakori, elég csak azokra a produkciókra gondolni, amikhez például James Horner, Ennio Morricone vagy Hans Zimmer adta a nevét és a zenéjét.

    

0 Tovább
«
12

muvhaz

blogavatar

Művház: hely a kultúrának.

Utolsó kommentek